Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Leona Lewis

2008.05.05

                                                                         Leona Lewis

 

 

Az 1985. április 3-án született londoni Leona gyerekkora óta énekesnő akart lenni, ami eleinte csak vágyálom volt. Az áttörés egy tehetségkutató verseny formájában érkezett meg. 2006 decemberében ő diadalmaskodott Nagy-Britannia jelenlegi legnépszerűbb zenei tévéműsorában, a The X Factor harmadik sorozatában. Az A Moment Like This című dallal 2006 végén és 2007 elején négy hétig vezette a brit kislemezlistát. (Az átdolgozás a szigetország határain kívül nem vált slágerré.) Azután hónapokra eltűnt. Tavaly októberben tért vissza. Az albumát beharangozó Bleeding Love című felvétel szintén listavezető volt hazájában – hét hétig uralta a mezőnyt, és a tavalyi év legsikeresebb dalaként vonult be a brit zenetörténetbe. A szerzemény Németországban is elérte a rangsor legmagasabb pozícióját, és ott négy hétig vezetett. Leona novemberben kiadott Spirit című nagylemezéből a megjelenés hetében 375 872 példányt értékesítettek Nagy-Britanniában, a szigetország történetének leggyorsabban fogyó bemutatkozó albuma lett.

Az énekesnőnek – a The X Factor győztesei közül elsőként – az Egyesült Államokban is elindult a karrierje. A Bleeding Love a Billboard magazin kislemezlistáján is csúcsra jutott. Brit énekesnő ezt megelőzően legutóbb ’87 júniusában állt az amerikai összesítés élén: Kim Wilde egy hétig vezetett a You Keep Me Hangin’ On című ’66-os The Supremes-sláger átdolgozásával. Előtte csupán két brit hölgy ért el hasonló sikert: ’81-ben Sheena Easton két hétig uralta a mezőnyt a Morning Train (Nine to Five) című felvétellel, ’65-ben pedig Petula Clark állt ugyancsak két hétig a csúcson a Downtown című dallal. Bevallom, számomra gyanús a Bleeding Love amerikai sikerszériája: a nyolcadik helyről ugrott az élre, majd egyheti trónolás után visszaesett a negyedikre, utána ismét a másodikra lépett elő, s onnan újból az elsőre. Nem természetes előmenetel ez! Mintha kívülről irányították volna. Hát igen, ahol van pénz, ez könnyen kivitelezhető, előfordult már, hogy a menedzsment a jobb listás helyezés érdekében felvásárolta a maxi CD-ket, vagy a felvételt több ezer példányban letöltötte az internetes zeneáruházakból, esetleg megvett néhány ezer rádiós játszást. Ahogy várható volt, Leona időközben a tengerentúli piacon is kiadott albuma a múlt héten az amerikai eladási rangsor élére iratkozott fel – ő az első brit előadó, akinek bemutatkozó nagylemeze a dobogó tetején debütált.

Leona a dalaiban tanúbizonyságot ad tehetségéről, a hangja valóban csodás, ám korongja összességében csak közepes munka, kiugró pillanatoktól és eredetiségtől mentes. Ennek ellenére a világsiker korántsem meglepő. A titok nyitja a pénz. Menedzsmentje hatalmas összeget fektetett be karrierjébe. Az énekesnő az Egyesült Államokban az elmúlt hetekben szinte az összes népszerű tévéshow-t megjárta, egyebek között Oprah Winfrey is vendégül látta. Ahogy mondani szokás, manapság világszerte még a vízcsapból is a Bleeding Love folyik, pedig ez sem nevezhető kiemelkedő munkának.

Szóval menedzsmentje tudja, hogyan születik a világsztár. Persze mi is tudjuk: tökéletes reklámkampány kell hozzá, amelynek alapja a pénz. A sok pénz. (Vasárnap)

Leona Lewis történelmet írt Amerikában

 

:

Leona Lewis újabb amerikai sikert könyvelhet el. Debütáló albuma, a Spirit címre keresztelt korong azonnal az amerikai lemezeladási lista elejére került, ezzel Leona lett az első brit női előadó, akinek a lemeze a megjelenés hetében rögvest a dobogó tetején debütált.

Leona Lewis nem mindennapi fogadtatásban részesül az amerikai féltekén. Az Egyesült Államok szinte valamennyi rádiós listáját meghódította az X Factor című tehetségkutató műsor felfedezettje az elmúlt hónapokban a Bleeding Love című felvételével. A dal sikerét most a debütkorong is követi: a megjelenés hetében a Spirit címre keresztelt anyag azonnal az első helyre került, ezzel Leona lett az első brit énekesnő, akinek a lemeze a debütáló héten máris az 1. helyet szerezte meg.

A Spirit a Billboard magazin információi szerint 205 ezer példányban fogyott a múlt héten, ezzel az eredménnyel lett Leona az első a Billboard listán. Egyébként az utolsó brit énekesnő, akinek sikerült megszereznie hasonló pozíciót a tengerentúli listán, az még 1986-ban Sade volt, akinek Promise című lemeze eljutott a dobogó élére, bár ez sem az első héten sikerült neki.

Leona menedzsere, Simon Cowell, aki még annak idején az X Factor zsűritagjaként figyelt fel a fiatal lányra, érthetően örült ennek a rendkívüli eredménynek: "Amit Leona mostanra elért, óriási eredmény. A legerősebb piacra betörni és rögtön az első helyet megszerezni, egyszerűen felfoghatatlan számunkra."

Lewis ismertségét az angol X Factor tehetségkutatónak köszönheti, melynek a 2006 év végi szériájából került ki győztesként. Debütáló lemeze, a Spirit múlt novemberben látott napvilágot szülőhazájában, ahol sikeresen megdöntötte az Arctic Monkeys korábbi lemezeladási rekordját, így Angliában is a legjobban fogyó debütlemeznek számít 375 ezer eladott példánnyal az első héten. A fiatal tehetséget ezalatt a rövid idő alatt négy Brit Awardra jelölték, bár egyiket sem ő hozta el végül. Lewis amerikai sikereinek hátterében főleg Simon Cowell segédlete, valamint az a lemezszerződés áll, amit Clive Davisnek köszönhet a lány. Davis korábban olyan nagy nevek karrierét indította el mint Whitney Houston, Alicia Keys vagy Justin Timberlake. Lewis sikereinek köszönhetően most egyre inkább erősíti a brit előadók nevét a tengerentúlon, csatlakozva ezzel kollégáihoz, Amy Winehouse, Natasha Bedingfield, Lily Allen vagy épp Corinne Bailey Rae amerikai sikereihez. Hasonló jövőt jósolnak sokan az őt követő fiataloknak, Duffynak, Estelle-nek és Adele-nek is, akik várhatóan nagy eséllyel indulnak neki a nemzetközi térhódításnak.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.